A város, mint Duna menti település hagyományai összeforrtak a vízi életmóddal és a vízi sportokkal. A legkorábbi sportemlékek a kiegyezés utáni "boldog időkre" datálódnak, nevezetesen nemes Királydaróczi Daróczy István fiaihoz (István és Zsigmond), kik országos evezős bajnokok voltak. Többek között 1886. augusztus 16-án barátaikkal leúsztak a Dunán egy újonnan épített csárdához Uszódra (kb. 7 km), melyről a korabeli sajtó tudósított imígyen:
Paksról-Uszódig csütörtökön egy társaság távúszást rendezett; de a kellemetlen, szeles idő miatt csak kevesen vettek abban részt. Daróczy Zsiga és István urak pontban 2 órakor ugrottak a ladikból a Dunába, s dacára a nagy hullámoknak, melyek gyakran a fejök felett csaptak el - ötnegyed óra alatt értek le Uszódra.
Ennek emlékére neveztük el távúszó sporteseményünket.
Először 2001-ben szűk baráti körben (57 úszó és majd ugyanannyi kísérő) próbáltuk ki a távúszást és annak biztonságos lebonyolításának feltételeit. Annyira tetszett mindenkinek, hogy elhatároztuk, hogy ezután minden évben megrendezzük. Konvojban kell úszni, ezért ez nem verseny, hanem inkább egy úszva kirándulás. A konvojt ladikok, motorcsónakok kísérik.
A Duna ezen a szakaszon 550-650 méter széles. A folyó sebessége 4-5 km/ó. A víz hőfoka ebben az időszakban 20-24 °C.
Gyülekező, nevezés, eligazítás Pakson, a busz pályaudvar irányában a Duna-parton 9-11 óra között. Rajt a hajóforgalomtól függően 11 óra körül. Konvojkialakítás, hajózási zárlat biztosítása mellett átúszunk a bal partra, majd a part 50-100 méteres sávjában leúszunk Kalocsáig. 2,5-3 órányi úszás után a komp utáni partszakaszon kell partot érni. érdemes már a szabad-strandnál közelebb úszni a parthoz, mert nagy a sodrás. A folyón átívelő villamos távvezeték látszik a távolban, de alatta már nem kell átúszni.
Tisztálkodás, frissítés után újabb gyülekező - a Gerjeni komppal átjövünk a folyón. A kikötőben, vagy közelében külön buszok várnak, hogy az energiapótlás (egy tál étel) elfogyasztása után visszaszállítsanak a rajthoz.
Minden sportembert szívesen látunk, kik fegyelmezett körülmények között akarják próbára tenni úsznitudásukat.
Információs oldal www.paksnet.hu, www.paks.info.hu. Szálláslehetőségek a www.patur.hu weboldalon. További információ kérhető gyulai@npp.hu e-mail címen vagy 20/581-09-33, 75/50-18-97, 75/311-443 otthon.