Információ

Daróczy virtus-úszás

Régvolt elődeink példáját követve, teljesítményüket túlszárnyalva Kalocsáig úszunk (15 fkm) a Duna kellemes, hűs hullámai között.

Természetesen ezt a bravúrt csak megfelelő biztosítás mellett, hatósági engedélyek birtokában lehet végrehajtani. Az engedélyeket megkaptuk, mely szerint a paksi buszpályaudvar irányában lévő csónakleeresztőről átússzuk a folyót, majd a bal part 100 m-es sávjában Kalocsáig úszunk. Az átúszás idejére hajózási zárlat van előírva, de utána már találkozhatunk vízi járművekkel, melyek útjából ki kell térnünk akár a kísérő csónakok segítségével. A távúszást konvojban kell végrehajtani, melynek hossza 1 km lehet.

A konvojt ladikok és motorcsónakok kísérik. Ha valaki elfárad, elhagyta az ereje, netán görcsöt kap valamelyik izomcsoportjába, akkor ott vannak a kísérő ladikok, motorcsónakok a leeresztett strandlétrával melyekben meg lehet kapaszkodni, segítenek kimászni, ásványvizet adnak, szőlőcukrot, mely némileg pótolja az elhasznált energiát. Egyszer az egyik úszó kiment a partra pihenni. A célban keresték a társai, de a rendezők hol keressék? Válságstáb, azonosítás, események összevetéséből a mozaikok összerakása, végül a sikeres keresés - és az ebéd majd 3/4 órát késett. Ha valaki a partra akar menni, az lehetőleg ne tegye, de ha mégis, akkor ketten menjenek ki, s az egyik maradjon a víz felől jól látható helyen, szóljon a kísérő hajók valamelyikének, amelyik majd biztosítja felzárkózását a konvojhoz. A konvoj biztonságából kikerülni életveszélyes és tilos !

A szokatlan terhelés, egyéb körülmények hatására görcsöt kaphat az úszó. Nagyon fontos, hogy a konvojbiztosítókon kívül a vízben is legyen aki törődik az úszóval, egy barát, egy ismerős. Ha legalább párban úsznak, akkor a társ még az esetleges szívgörcsöt is jelezni tudja, amit az érintett nem. Nagyon fontos egy ilyen hosszú távon az erőbeosztás, ez nem verseny, hanem egy úszva kirándulás ebben a gyönyörű környezetben. A teljesítése adja a felejthetetlen élményt.

A Duna mederviszonyai rendkívül változatosak, ennek ellenére veszélyes örvényt még nem láttam benne. Három éve az alacsony vízállásnál a Duna közepén sétálni lehetett, de még ekkor is találhattunk 8-10m mélyedéseket. A VITUKI nemcsak a medertérképet készítette el, de a sebességprofilra is érdekes adattal szolgált. Viszonylag lapos a sebességprofil: a parttól mérve 4-10m távolságban 1 km/h a sebesség csökkenése a sodorvonalhoz képest.

Meder
Medertérkép részlete


sebesség profil
Felszíni sebességprofil

Nem érdemes tehát a sodorvonalban úszni, mert a part közelében 3-6 x nagyobb a sebességélmény.

A víz minősége bakteriológiai szempontból a szennyvíztisztítók megépítésének és üzemeltetésének köszönhetően eléri a ,strand" minőséget a szekszárdi és a kecskeméti KöJáL adatai alapján.

Örömteli, hogy terjed a sportrendezvényünk jó híre, s így egyre többen vesznek részt rajta. Az újak nem föltétlen ismerik a terepet, a szokásokat. Segítsük őket jó szóval, biztatással, tanácsokkal.

Azt a vizet, amiben majd úszunk egy héttel előbb még Régensburgnál süti a nap, nem készíthetjük elő helyben. Ha az úszás napjára zivatart jósolnak, az általában délutánra alakul ki, mire mi már túl leszünk az ebéden is. Zivatarban nem célszerű a vízben maradni, mert ha a villám a vízbe csap - amit csak ritkán szokott -, akkor 50-100 m körben tartózkodóknak időszakos bénulást okozhat. Természetesen kapcsolatban leszünk a központi teherelosztóval, ahol egy monitoron keresztül figyelik a zivatarok vonulását és veszély esetén jeleznek nekünk is. Ha indulás előtt érkezik a jelzés, akkor halasztjuk a rajtot, ha úszás közben ér utol bennünket a vészjelzés, akkor a parton várjuk meg, míg elvonul. A konvojvezetés vízirendőrökből és tapasztalt dunai emberekből áll, az ő döntéseik mérvadóak, nem a ,népszavazás".

Remélem, nem kell alkalmazni egyik keményebb szabályt sem, mert zavartalanul szép időben, pecsenyére sülve, kellemesen elfáradva, de ugyanakkor lelkesítő élményektől eltelve érünk partot Kalocsa meszesi partszakaszán.

gyulai