Az újkori virtus-úszások sorában ez már a 8. alkalom. A szokásos időpontban a szeszélyes időjárás árvizet okozott, így halasztani kellet július 18-ról augusztus 15-re a méltán népszerű tömegsporteseményt. A rendezvény napjára letisztult Duna vize. A szokásosnál nagyobb víztömege lassan melegedett 21,4 ºC-ra, mely kezdetben nagyon hidegnek tűnt, de néhány tempó után már kellemessé vált. Az egész napos eső után „hét ágra sütött a nap” és gyönyörű szélcsendes időben úszhattunk Kalocsáig. A szokásosnál sokkal élénkebb hajóforgalom keltette hullámzás sem zavart.
A rendezvényen 130-an vettek részt (tavaly 115). Sokan először úsztak le. Hatan mindegyik távúszáson részt vettek (Balogh László, Decsi Béla, Gyulai János, Gyulai Ilona, Pupp József, Szél István).
Legtöbben Budapestről jöttek (22) úszni. Többen vettek részt Paksról (17), Szekszárdról (6) Pécsről és Szegedről (5-5), Dunaújvárosból (4), de eljöttek Alsópáhok, Balatonalmádi, Ballószög, Bátya, Bicske, Budaörs, Cserszegtomaj, Csomád, Dunaföldvár, Dunakeszi, Eger, Foktő, Géderlak, Göd, Gödöllő, Győr, Héreg, Hosszúhetény, Jászalsószentgyörgy, Kalocsa, Kerepes, Kincsesbánya, Kiskunlacháza, Komló, Koronco, Lébény, Letenye, Miskolc, Monor, Oroszlány, Őcsény, Pannonhalma, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pinnye, Sándorfalva, Sopron, Szabadbattyán, Szada, Szany, Szászvár, Székesfehérvár, Tamási, Tatabánya, Tolna, Törökbálint, Várpalota, Verpelét, Vértesszőlős, Veszprém, Zalaegerszeg, Zsíra, az ország 59 településéről. Voltak külföldi résztvevők is: Németországból Jörg család (2), Szlovákiából Moys család (2) és Peter Grace Nagybritániából.
Legidősebb résztvevők 1943-ban született (66 éves) Balogh László Paksról, legfiatalabbak Ács Enikő Göd városából szeptemberben lesz még csak 14 éves, 1996-ban született Györkő Bence Dunaföldvárról (13 éves), ő szülői kísérettel tette meg a távot. Györkő Bence már másodízben kapja ezt a díjat.
A virtus szavunkat a latinból vettük át: vir=férfi, virtus=férfiasság. A Daróczy virtus-úszás is a férfiakat vonzza inkább (101 fő), a „gyengébbik nem” képviselői negyedannyian vettek részt. Persze a virtus szó jelentése már átalakult, és inkább a haditettekkel hozták kapcsolatba. A távúszás jó erőnlétet, erőbeosztást, kitartást, fegyelmezettséget igénylő sportteljesítmény – méltán említhetnék meg akár az állásinterjúkban.
Eddig 451-en próbálták ki magukat, összesen 766 estben bizonyították, hogy a Paksi Atomerőmű környezetbarát üzeme nem károsítja környezetét, a természetet, hűtővizében úszni, fürödni lehet.
- válljon egészségükre mindnyájunknak!